Mindannyian sokféleképpen szólítottunk téged: Józsi. Józsi bácsi. Papesz. Vagy egyszerűen csak: Fölös. Különbözőképpen neveztünk, de bárhogyan is hívtunk, mindannyiunknak ugyanazt jelentetted: egy tiszta szívű, jó embert.
A nyugodtság és a kiegyensúlyozottság volt rád a legjellemzőbb. Mindig szeretettel fordultál másokhoz. Ritka adottság volt benned, hogy bármilyen helyzetbe vidámságot tudtál hozni. Szerettél nevetni, és szívből nevettél – soha nem kényszerből, mindig őszintén. Ez a nevetésed, a jó szavad, a tréfás megjegyzéseid tették könnyebbé a körülötted élők mindennapjait. Bölcsességed pedig nem könyvekből fakadt, hanem a tapasztalataidból – abból, hogy sok mindent láttál és megéltél, és ezt sosem féltél megosztani másokkal. Bármikor lehetett hozzád fordulni, és mindig tudtad, mikor mit kell mondani.
Legfontosabb számodra mindig a család volt. Hűséges férj voltál, életed végéig teljes szívedből szeretted feleségedet, figyelmességgel, apró meglepetésekkel és kedvességgel mutattad ki ragaszkodásodat. Gyermekeidnek példát mutattál, unokáidat rajongásig imádtad – minden pillanatban örömödet lelted a társaságukban. Számodra az otthon nem csak egy ház volt: minden sarkában ott volt a kezed nyoma. A ház, a kert, mind arról mesélnek, hogy „itt voltál”.
Alkotás kísérte végig az életed. Lakatosként kezdted, de valójában ezermester voltál. A fémmel való munka jelentette számodra az igazi örömöt: kapuk, kerítések, szerkezetek készültek a kezeid alatt, mindig új ötletekkel, egyedi megoldásokkal. Sosem voltál rest barkácsolni, csiszolni, formálni a világot magad körül. És bár mindig találtál magadnak munkát, tudtad, mikor kell megállni, és élvezni az élet egyszerű örömeit is: szeretted a focit, a kirándulásokat, a várakat és kastélyokat. A Sümegi várba talán nem jutottál el, de a vágy benned volt – ahogy benned volt a nyitottság mindenre, ami élményt adott.
Családod mellett a falud, Erdőtelek is számíthatott rád, fontos része voltál. A falu ügyei szívügyeid voltak: közösségi emberként, képviselőként, segítőként, barátként mindig lehetett rád támaszkodni. A falubeliek tudták, hogy hozzád bármikor fordulhatnak, mert sosem fordítottál hátat senkinek. Volt, hogy karácsonykor álltál neki megjavítani egy kidőlt kerítést – nem pénzért, hanem azért, mert így tartottad helyesnek. Szavad mindig hiteles volt, véleményedre adtunk, mert tudtuk: őszintén, tiszta szívből beszélsz.
Kivételességedet az tette igazán egyértelművé, ahogyan éltél. Ez a hitelesség és önzetlenség tett téged igazi példává. Nem azért, mert nagy szavakat használtál, hanem mert csendben, a tetteiddel mutattad meg, mit jelent jó embernek lenni. Egy olyan korban, amelyben sokan elfelejtjük, mit jelent egymásra figyelni, Te megőrizted azt az egyszerű igazságot: segíteni, nevetni, szeretni.
Emlékezetes volt az utolsó napod is. Ott volt körülötted a családod: a feleséged, a fiaid, az unokáid – együtt, jókedvűen, nevetve töltöttétek az időt. Mintha a sors is úgy rendezte volna, hogy az utolsó emléked boldog legyen. Másnap reggel váratlanul, de békésen távoztál. Úgy mentél el, ahogy éltél: szeretettel körülvéve.
Legmélyebb üzeneted, amit hátrahagytál nekünk, maga az életed volt. Batki József – Fölös – nemcsak emlék maradsz, hanem példa is mindannyiunk számára. Példa arra, hogyan lehet egyszerűen, tisztán, emberséggel élni. Hogyan lehet nyugodtan, szeretettel és igazsággal jelen lenni ebben a világban.
Lelkünkben ezért tovább élsz. Mindannyiunkban, akik ismertünk és szerettünk. Mindazokban, akikre hatottál. Egy mosolyban, egy kézfogásban, egy jó szóban. Hiszen amíg szeretettel gondolunk rád, addig itt vagy közöttünk.
Emlékedül, szerető családod.
