Alessandro 1943 tavaszán született Olaszországban, egy kis faluban Firenze közelében. Egy dolgos, szerény családban nőtt fel, ahol a kézügyesség és a türelem természetes része volt az életnek. Már egészen fiatalon közel került a fához – először játékból, később hivatásból.
Tizenévesen asztalosnak tanult, és hamar megmutatkozott tehetsége: minden munkájában ott volt a gondosság, az egyszerűség szépsége, és a használhatóság tisztelete. Nem akart különlegeset alkotni – csak olyat, ami kiállja az idő próbáját.
Egy balatoni nyaralás során ismerkedett meg Magdolnával, akiben nemcsak társat, hanem új otthont is talált. 1970-ben Magyarországra költözött, ahol egy életre letelepedett.
Budapesten először egy bútorgyárban dolgozott, majd saját kis műhelyt nyitott a kertvárosban. Évtizedeken át javított, épített, faragott – néha megrendelésre, gyakrabban csak azért, mert valamit jobbá lehetett tenni.
Szerette a csendet, a rendet, a jó kávét és a hasznos dolgokat. Nem szerette a felhajtást, de mindig segített, ha valaki megkérte. Egyszerű eszközökkel, nagy türelemmel dolgozott – és mindig csak annyit mondott: „Majd megoldjuk.”
Családja volt az élete középpontja. Két gyermeket nevelt fel Magdolnával, négy unokájának pedig saját kezűleg készített játékokat, emlékeket, apró csodákat. Vasárnaponként mindig ő főzött, és az asztal köré mindenki szívesen ült le.
Élete utolsó éveiben újra ellátogatott Olaszországba is – megnézte a régi házat, elsétált a műhely mellett, ahol tanulóként dolgozott. Azt mondta: „Jó volt látni, de még jobb volt hazajönni.”
2022 novemberében, 79 évesen hunyt el, csendben, otthon, ahogy mindig is szerette: a család közelében. Emléke nemcsak a tárgyakban él tovább, amiket készített, hanem azokban a pillanatokban is, amelyeket másoknak adott – figyelemmel, gondoskodással, szeretettel.
Az oldal sütiket használ a jobb működés és élmény érdekében. A hozzájárulás lehetővé teszi, hogy statisztikai adatokat gyűjtsünk.
A sütik elutasítása befolyásolhatja egyes funkciók működését.